Kultúrtörténet, Szappan

Rózsabimbós-sörös samponszappan és a Hummel porcelánok

Szappannal mosni hajat – manapság sokak számára különös dolog. Micsoda szuper-turbó samponok léteznek, és akkor vissza az őskorba? Minek?

Nagyon sok felesleges kemikáliát használunk, és ezeknek egy része káros is. A szappanomba én tudom, mit teszek: csupa természetes anyagból készül, olyasmiből, ami jót tesz a bőrnek, a hajnak. Mindenki ismeri, milyen jótékony hatású például a ricinusolaj, és tudjuk, hogy külsőleg is jót tesz a sör. Egyes illóolajoknak a fertőtlenítő hatását is sokan ismerik. Számtalan alapanyag létezik karnyújtásnyira, ami egy samponszappanban felhasználva meglepő sikerélményt okozhat: csökken a hajhullás, eltűnik a korpa, kevésbé lesz hajlamos zsírosodásra a fejbőr. Az enyhén lúgos kémhatású szappanozás után ecetes öblítés szükséges, de ez sem bonyolult, és a haj selymes tapintása rögtön kárpótol a maceráért. Ha hozzászokott a haj a samponos hajmosáshoz, hosszabb idő is lehet (néhány alkalom), míg átáll a bőr, a faggyúmirigyek az új helyzetre. A samponokban lévő, selymességet fokozó szilikon rétegnek is le kell kopnia a hajszálakról.

A rózsabimbó és a sör találkozása kicsit szokatlan dolog, különösen, ha egy kis paprika színezi a képet- és mindez egy szappanban! A meleg eljárásnak köszönhetően kicsit bágyadt lett a színezése, ezért kellett feldobni egy aranyhajú copfos kislánnyal. Olyan lett a hangulata, mintha abból a korból lépett volna elő, mikor még természetes volt, hogy az aranyhajat lavórban, szappannal mosták.

Már elfogyott a szappan, dús habbal, finom illattal, csak a fotója maradt; mikor egy lomtalanításon ismét rám köszönt ez az ártatlan mosolyú szöszi pofi: egy rakás Hummel-nipp másolatot találtam. Micsoda ócska giccsek! Az eredetije legalább porcelánból készült, és jó ára van a vintage-piacon. Ezek a csorba gipsz díszek magukért beszélnek, érzékletesen, a budapesti külvárosról, az idill vágyáról, törött életekről.

Mindig nagyon megfogott egy-egy helynek a hangulata. Gyerekkoromban erősen és tűpontosan érzékeltem idegen lakásokban, városrészekben azt a valamit, amit az élet minősége jelenthetett az ott élőknek. Szagokból, illatokból, képekből, gesztusokból áll össze egy-egy ilyen emlék. A gyerek semmit nem tud a történelemről, de mégis érti, hogy milyen élet volt például a társbérlet, a húszas égővel a fregoli fölött. Poroló az udvaron, hátsó lépcső, lőtt lyukak a vakolatban.

Ők az eredeti porcelán Hummelek

A Hummel porcelán eredetije is ismerős nekem, de ez a Nyugatról, és Amerikáról mesél. Rákerestem, milyen is volt ez a világ a harmincas, negyvenes években. Most, hogy megtudtam valamit róluk, megértőbben nézem ezeket a giccses figurákat.

Maria Innocentia Hummel apáca és önarcképe

Alkotójukról, Berta Hummelről (1909-1946) alig tudott többet a világ, mint hogy Alsó-Bajorország szülötte volt, huszonkét éves korában (1931) a ferences nővérek közé lépett, felvette a Maria Innocentia rendi nevet és fiatalon, harminchét évesen tuberkulózis következtében hunyt el.
Az utóbbi években előkerültek korábban készült művei, például 1927-1931 között festett mintegy hatszáz akvarellje, olajképei. A müncheni főiskolát végzett művésznő valójában szenvedett attól, hogy gyermekes porcelánfigurákat, idilli képeket vártak tőle. Különösen jellegzetes figuráinak gyári sokszorosítását eleinte ellenezte. Művészi képeit megismerhette már a világ, de életrajzában még sok kérdőjel maradt.

A Hummel figurákat a német Goebel porcelánmanufaktúra tervezte és gyártotta. A vállalatot Franz Detleff Goebel porcelánkereskedő, a fiával Williammal alapította 1871-ben. Az 1930-as években Németországban, és Svájcban képeslapokon jelentek meg először Hummel nővér rajzai, itt fedezte fel Goebel porcelángyáros, aki kizárólagossági szerződést kötött vele. A kis porcelán nippek 1935-ben a lipcsei vásáron óriási sikert arattak. A gyár dolgozói hálásak voltak, mert a gazdasági válság idején is munkát adott nekik. Egy évtizeddel később az amerikai katonák vásárolták tömegesen, emlékül szeretteiknek, ekkor kezdődött óceánon túli diadalútjuk. Elképzelem, hogy az általuk közvetített idill milyen vágyott lehetett a háború idején!